Egy uniós jogszabály hatálya

akkor közvetlen, ha egy jogvitában önálló alapként szolgálhat a konkrét

tényállás jogi értékelésénél, a tényállás megvalósulása folytán megjelenő jogok

és kötelezettségek azonosításához. Ilyen például az uniós rendelet, illetve az

elsődleges jog egyes rendelkezései, például az uniós versenyjogi szabályok.

Utóbbiak végrehajtása során a Bizottság jár el, ami egy ritka példa az uniós

jog közvetlen végrehajtására. A legtöbb közvetlen hatállyal bíró uniós

jogszabályt viszont a tagállami hatóságok vagy bíróságok kötelesek alkalmazni.

Főszabályként az uniós

elsődleges jogforrások közvetlen hatállyal bírnak, míg a másodlagos jogforrások

csak közvetett hatállyal a tagállami jogrendben.

Az irányelvek a tagállamoknak

címzett jogi aktusok, amelyeket át kell ültetni a nemzeti jogba. A Bíróság

mindazonáltal bizonyos esetekben a magánszemélyek jogainak védelme érdekében

elismeri az irányelvek közvetlen hatályát. Ennek megfelelően a Bíróság a Van

Duyn kontra Home Office ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy az

irányelvek is közvetlen hatállyal bírnak abban az esetben, ha rendelkezéseik

feltétel nélküliek, megfelelően egyértelműek és pontosak, valamint ha az uniós

tagállamok az irányelvet nem ültették át határidőn belül nemzeti jogukba. Egy

irányelv közvetlen hatálya azonban kizárólag vertikális lehet; a tagállamok

kötelesek végrehajtani az irányelveket, nem hivatkozhatnak azonban azokra

valamely magánszeméllyel szemben (lásd a Ratti ügyben hozott ítéletet)

A rendeletek közvetlenül

alkalmazandók a tagállamokban, amint azt az Európai Unió működéséről szóló

szerződés 288. cikke előírja, azaz közvetlen hatállyal bírnak. Az általános

elvekkel összhangban azonban ez csak azzal a feltétellel érvényesül, hogy a szabályok

kellően egyértelműek, pontosak és az érintett peres felek helyzetére

vonatkozóak.

A közvetlen hatály elve a

másodlagos jogot alkotó, vagyis az uniós intézmények által elfogadott, a

szerződésekben előírt alapelvekből és célkitűzésekből eredő jogi aktusokra

(például rendeletekre, irányelvekre és határozatokra) is vonatkozik. A

közvetlen hatály terjedelme azonban a jogi aktus típusától függ.

Az Elsődleges jog tételei

általánosan közvetlen hetállyal bírnak a nemzeti jogrendben.

Megsemmisítés iránti pert

egyének kizárólag abban az esetben indíthatnak, ha valamely uniós jogi aktusnak

a címzettjei, így a határozatok ellen tudnak védekezni az érintettek, de

rendeletek ellen nem, hiszen azok absztrakt szabályozása konkrét címzetteket

nem tartalmazhat.

Megsemmisítés iránti pert a

tagállamok, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács bármikor

indíthatnak, míg az uniós többi intézmények csak abban az esetben, ha a

keresetindító előjogát érinti a megtámadni kívánt uniós jogi aktus.

A

kötelezettségszegési eljárás keretében a tagállami keresetbenyújtásnak

(felperesként) is van helye, amely előtt kötelezően lefolytatandó a Bizottság

előtti szakasz, amely keretében a tagállam a Bizottságot kéri fel az eljárás

elindítására. Ha a bizottság nem dönt három hónapon belül a keresetindításról,

a tagállam saját keresetet jogosult a Bíróság elé terjeszteni.

A Bizottság jogosult kizárólag

kötelezettségszegési eljárást kezdeményezni, ugyanakkor ezt az erős jogállását

kompenzálja az a tény, hogy a tagállamok bíróságai által elkövetett téves uniós

jogértelmezés esetében nem indídhat eljárást tekintettel a bíróságok

függetlenségére.